Szakmai továbbképzések – Pénzügyi tranzakció elemzés képzés a Nemzetközi Oktatási Központban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttműködve elnyert BBA-5.3.3/10-2019-00002 Szakmai továbbképzések pályázat alapján, a Nemzetközi Oktatási Központ (NOK) a NAV Bűnügyi Főigazgatósága szervezésében, 2022. október 17-21. között megtartotta a Pénzügyi tranzakció elemzés képzéssorozat harmadik és a projekt keretében egyben utolsó tanfolyamát, a NOK speciálisan felszerelt informatikai oktatótermében.

Az oktatáson a Rendőrség állományából 17, míg a NAV állományából 13 fő, a gyakorlati munka során pénzügyi tranzakció elemzéssel is foglalkozó szakember vett részt.

Az előadó szakértők az általuk érintett témakörökben megismertették a hallgatókat a pénzügyi tranzakció elemzés alapjaival és fontosságával. Előadásaik során kiemelt figyelmet fordítottak az egyes folyamatok átfogó, nyomozást támogató, minőségi elemzői kapacitás fejlesztésére. Ehhez a képzési programot, az órarendet olyan módon építették fel, amely jelentős százalékban tartalmazza az elérhető elemző szoftverek megismerését, azok készség szintű használatát, ismeretét. A hallgatók a gyakorlati foglalkozások keretében egyénileg és csoportosan is nagy óraszámban alkalmazhatták a megszerzett ismereteket. A képzés zárónapján pedig csoportonként záróvizsgát tettek, amely egy nem valós esetpélda teljeskörű elemzését jelentette.

A program és az 5 napos képzés célja a pénzügyi tranzakciókhoz köthető bűncselekmények felderítésével és nyomozásával foglalkozó szakemberek kompetenciáinak fejlesztése, adatelemzési és bizonyíték gyűjtési képességeinek növelése, a hagyományos nyomozati technikák és a speciális szoftverek nyújtotta lehetőségek alkalmazása, illetve e készségek fejlesztésére irányuló elméleti ismeretek bővítése volt.

A képzés végén a hallgatók körében végzett felmérés eredményeként a hallgatók elégedettségüket fejezték ki az átadott ismereteket illetően, az oktatók tudását szakterületükön kiemelkedőnek ítélték meg.

 

Ezen az oldalon leírtak nem az Európai Bizottság vagy a Belügyminisztérium hivatalos állásfoglalása, sem az Európai Bizottság, sem a Belügyminisztérium nem tehető felelőssé az itt olvasható tartalomért.

A KERA 26. Speciális tanfolyamának záró hete Budapesten

Október 9-14. között zajlott a KERA 26. Speciális tanfolyamának magyar hete a Nemzetközi Oktatási Központban. A hallgatók, a tanfolyam ideje alatt négy képzési helyszínen a KERA hét tagországából érkezett előadók és szakértők közreműködésével szereztek ismereteket a határrendészeti feladatok és a kompenzációs intézkedések témakörében. A magyarországi hétre, mely a képzés utolsó hete volt, a KERA tagországaiból 18 rendőrtiszt érkezett. A súlyponti témák közé tartozott a magyar határrendészeti helyzetkép és migrációs nyomás bemutatása mellett a biometria, az illegális migráció bűnügyi vonatkozásai, az embercsempészet is. A hallgatók szakmai kirándulást tettek a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság illetékességébe tartozó tompai határátkelőhelyen, a biztonsági határzárnál és a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltségen. Szakmai látogatást tettek továbbá a budapesti Pénzjegynyomdában is, ahol a bankjegygyártás mellett első kézből szereztek ismereteket a biztonsági dokumentumok gyártásáról.

A Speciális tanfolyam 2022. október 14-én ünnepélyes diplomaosztóval zárult. Magas rangú kül- és belföldi vendégek részvétele mellett, ünnepélyes keretek között Budapesten, a Nemzetközi Oktatási Központban, dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes úr, és dr. Földesy Éva r. őrnagy asszony, a KERA Magyar Nemzeti Iroda vezetője adták át a hallgatóknak a tanfolyam sikeres elvégzését igazoló diplomákat. Az ünnepi beszédet dr. Balla József PhD. r. ezredes úr, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszékének vezetője mondta, melyben kiemelte a nemzetközi együttműködés fontosságát a határrendészeti feladatok végrehajtása során, melyhez fennállásának az idén 30. évét ünneplő KERA megfelelő hátteret nyújt.

A tanfolyam hallgatóinak szóvivői, Simona Kvapilová asszony és Marco Piontek úr záró  beszédjükben felelevenítették a tanfolyamon szerzett ismereteket és élményeket  és megköszönték a KERA minden felelős munkatársának a tanfolyam magas szintű megrendezését.

A KERA 2022. évi akkreditált Bűnügyes tanfolyamának záró hete Budapesten

A KERA idén szeptemberben Budapesten rendezte meg 2022. évi akkreditált Bűnügyes tanfolyamának záró hetét. Ez a tanfolyam a KERA történetének első akkreditált tanfolyama volt, a résztvevők az Európai Képesítési Keretrendszerben érvényesíthető 16 pontot kaptak a képzésen való részvételért, valamint a teljesített szóbeli és írásbeli vizsgáért. A hallgatók a KERA hét tagországában szereznek ismereteket a határokon átnyúló szervezett bűnözés témakörében. A magyarországi hétre, mely a képzés utolsó hete volt, a KERA hét tagországából 26 rendőrtiszt érkezett. A súlyponti témák közé tartozott többek között a kiberbűnözés, az embercsempészet, az emberölési ügyek nyomozásának legújabb tendenciái és a korrupció.

A Bűnügyes tanfolyam 2022. szeptember 16-án ünnepélyes diplomaosztóval zárult. Magas rangú kül- és belföldi vendégek, köztük a KERA alapító atyái, Dr. János Fehérváry úr és Dr. Magyar József úr részvétele mellett, ünnepélyes keretek között Budapesten, a Nemzetközi Oktatási Központban, Stefan Aergerter úr, a Svájci Rendészeti Oktatási Intézet igazgatója és dr. Leyrer Richárd úr, a Belügyminisztérium főosztályvezetője adták át a hallgatóknak a tanfolyam sikeres elvégzését igazoló diplomákat. Az ünnepi beszédet Stefan Aergerter úr mondta, melyben szólt arról a fontos szerepről, melyet a KERA a nemzetközi rendészeti együttműködésben tölt be.

A tanfolyam hallgatóinak szóvivője, Paolo Bariffi úr záró beszédében a KERA képzésének egyedülállóságáról beszélt és megköszönte a KERA minden felelős munkatársának a tanfolyam megrendezését.

Nemzetközi szakszeminárium KERA Bűnügyes tanfolyamot végzett hallgatók részvételével a NOK-on

A Nemzetközi Oktatási Központban 2022. szeptember 5-9. között került megrendezésre a nemzetközi bűnügyi együttműködés témakörében megrendezett szakszeminárium, a Közép-európai Rendőrakadémia (KERA) Bűnügyes tanfolyamát 1996, 1997, 2009, 2016 és 2017 években végzett hallgatói számára.

A rendezvényt a Nemzetközi Oktatási Központ igazgatója, a KERA kuratórium tagja, dr. Farkas István r. dandártábornok úr nyitotta meg.

A szeminárium jó hangulatú, barátságos légkörben folyt, több évfolyamnak nyílt lehetősége a találkozásra, egymás megismerésére és új kapcsolatok kialakítására.

A szeminárium elérte célját: a nemzetközi bűnügyi együttműködéssel kapcsolatos legújabb információk cseréje, valamint a szemináriumi résztvevők közötti kapcsolatok építése és ápolása is megvalósult. Az előadók többnyire a Bűnügyes tanfolyamok korábbi résztvevői, azaz különböző évfolyamokon végzettek voltak.

Szakmai kirándulás keretében a csoport ellátogatott az osztrák-magyar határon fekvő Hegyeshalom – Nickelsdorf Magyar-Osztrák Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyre, ahol betekintést kaptunk az együttműködésről, különös tekintettel az illegális migráció elleni küzdelem vonatkozásában.

 

A csoport ellátogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Forenzikus Tudományok Tanszékére, ahol Dr. Gárdonyi Gergely r. ezredes úr, rendőrségi főtanácsos, adjunktus „A bűnügyi helyszínelés a gyakorlatban” címmel német nyelvű előadást és gyakorlati bemutatót tartott, valamint Dr. Vigh András r. alezredes úr, egyetemi docens „A szakértői rendszer Magyarországon” címmel német nyelvű előadást tartott.

 

Az előadásokkal, szakmai kirándulásokkal és kulturális programokkal – győri városnézéssel és Normafai futással – teli hét után ismét megmutatkozott, hogyan bővül a KERA-család és hogyan őrizzük meg ezeket a felbecsülhetetlen értékű KERA-kapcsolatokat.