A KERA 28. Bűnügyes tanfolyam záró hete Budapesten

A KERA idén szeptemberben Budapesten rendezte meg 28. Bűnügyes tanfolyamának záró hetét. Ez a tanfolyam a KERA történetének leghosszabb tanfolyama volt, hiszen még tavaly, 2020-ban kezdődött és a 2021. szeptember 5. és 10. között megrendezett záró héttel fejeződött be. A tavalyi tanfolyamot a negyedik, Szlovéniában zajló képzési hét után félbe kellett szakítani a Covid-19 világjárvány kiszélesedésének következtében. A mostani budapesti hét szép példája volt a nemzetközi összefogásnak, hiszen az elmaradt osztrák, szlovák és magyar hetet együtt pótolta a három tagország. E héten a KERA hét tagországából érkezett 21 rendőrtiszt előadásokat hallgathatott meg a határokon átnyúló súlyos szervezett bűnözés témakörében. A súlyponti témák közé tartozott többek között a kiberbűnözés, az embercsempészet, radikalizálódás, erőszakos bűncselekmények és a korrupció.

 

A 28. Bűnügyes tanfolyam 2021. szeptember 10-én ünnepélyes diplomaosztóval zárult. Magas rangú kül- és belföldi vendégek részvétele mellett, ünnepélyes keretek között Budapesten, a Nemzetközi Oktatási Központban dr. Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy, személyügyi országos rendőr-főkapitány úr és dr. Farkas István r. dandártábornok úr, a NOK igazgatója adták át a hallgatóknak a tanfolyam sikeres elvégzését igazoló diplomákat. Az ünnepi beszédet Vladimir Pocek úr, a Szlovén Köztársaság Bécsbe akkreditált összekötőtisztje mondta, melyben felelevenítve saját KERA-tanfolyamon szerzett élményeit, szólt arról a fontos szerepről, melyet a KERA a nemzetközi rendészeti együttműködésben tölt be.

A tanfolyam hallgatóinak szóvivője, Yves Vonmoos úr, záró beszédében a KERA képzésének egyedülállóságáról beszélt, és megköszönte a KERA minden felelős munkatársának a tanfolyam megrendezését.